Az indiánok a lélek liánjának is hívják az ayahuasca főzet, mert azt állítják, hogy visszavezeti az embert az eredeti állapotához, oda, ahová valójában tartozik.
Az ayahuasca főzethez számtalan féle recept ismeretes, amit a sámánok szigorúan titkos információkánt kezelnek, mivel használatuk komoly felelősséget igényel. No de szerencsére már Magyarországon is elérhető.
A főzet (tea) elfogyasztója a fogyasztás után fizikai rosszullétet tapasztal, majd ki is hányja a rettenetes ízű teát. A tea íze veszedelmesen rossz. Olyan mint a sár ami nyáron a legnagyobb kánikulában már 3 hete ott áll az út szélén. Én ehhez hasonlítom, jobb szavakat nem találtam még rá :-)
Ezután rövid idő elteltével (kb. ~ 45-60 perc) elkezdőnek látomások, víziók, megnyílik a kapu a szellemvillág felé. A tea elfogyasztója utazáson vesz részt, amit képek és élmények kísérnek. Látja a szellemvillágot, kommunikálhat velük, beszélnek hozzá.
A közönséges halucinogének, amelyeket az orvostudomány a kábítószerek kategóriába sorol, azok egy mesterséges világot mutatnak a fogyasztónak. Na és itt jön a különbség a közönséges halucinogének és az ayahusca főzet között:
Az ayahuasca nem egy mesterséges világba kalauzolja a fogyasztót, hanem önnön belső világába, ahol szembesül örömével, bánatával, boldogságával, és legbelsőbb félelmeivel is.
Emiatt az utazás gyakran megviseli az embert pszichikailag. Nem ritka az újjászületés élménye, ami után a fogyasztó képes valóban megszabadulni a korábbi terheitől, nehézségeitől. Tudat alattiból akár több évtizede megtörtént eseményeket is előhozhat. Persze a hatása egyénenként változó. A szellemvilág és az ayahuasca szellem nagylelkű házigazda, mindig azt adja a fogyasztónak amire épp lelkének szüksége van, és épp annyit amennyit még elbír.
A perui indiánok azt tartják róla, hogy egy csodálatos gyógyszer, aminek a segítségével a használó kapcsolatot teremthet nem csak saját belső létével, hanem a szellemvilággal is, és szembenézve minden terhével, félelmével, megszabadulhat azoktól. A perui indiánok állítását én is megerősítem :-)
Eddig sem pszichikai, sem fizikai függőség nem ismert, továbbá semmilyen mellékhatás nem került dokumentálásra. |