|
A sámánok legfontosabb eszköze a dobjuk. Ennek segítségvel tudnak utazni a különféle világokba. A sámán dob egy erőtárgy.
Fontosnak tartom, hogy a sámándobot tiszteljük, szeressük, gondozzuk, és ne játékszerként bánjunk vele.
Minden népcsoport sámánjai által készített dobnak megvannak a saját jellegzetességei, a rájuk jellemző vonások. Még azonos népcsoporton belül sincs két egyforma dob. Viszont hatásuk mindegyiknek azonos! :-)
Készítek én is sámándobokat. Viszont elsősorban mindenkinek azt szoktam javasolni, ha van rá módja, lehetősége, és persze kézügyessége, illetve megvan a technika felszereltsége hozzá, akkor a legjobb ha mindenki saját magának készíti el, vagy személyes ajándékként adjuk vagy kapjuk.
Láttam már külföldön különböző webáruházakban, akár néhány tízezer forintért (20-30e) már lehet vásárolni "sámándobot". Ez egy hagyomány, és egy olyan erőtárgy aminek lelke van, amit pénzért nem lehet megvásárolni. Elvégre gyereket sem vásárolunk, hanem csinálunk :-) A sámándobokkal is ugyan ez a helyzet.
Ha úgy gondolod, hogy saját magad szeretnéd dobodat elkészíteni, akkor az alábbi leírások és illusztrációk sokat fognak segíteni neked.
Ha nem érzel magadban elég "bátorságot" a dob készítéshez, vagy fizikailag nem állnak rendelkezésedre a sámándob készítéshez szükséges eszközök, akkor keress meg bátran, és egy rövid kis beszélgetés után, szívesen elkészítem a Te dobparipádat is. Részleteket a Sámándob készítettés velem nevű menüben olvashatsz.
A dob kávájához 4-5 mm vastag rétegelt nyírfalemezt ajánlok.
A rétegelt nyírfalemez táblát 8-10 cm szélességű csíkokra vágjuk fel, a szálirányra figyelve. A csíkok kb. 1,5 méter hosszúak. Ebből 45-50 cm átmérőjű dob készíthető.
A kávához 3 db csík szükséges. Kevesebbet semmikép sem javaslok, mert nem lesz elég stabil, és a feszes bőr, összeroppantja, vagy eldeformálja. Háromnál több meg felesleges. |
 |
A levágott csíkokat, megkell hajlítanunk. A hajlítást lehet szárazon, vagy beáztatva is végrehajtani. Én konkrétan vizesen hajlítom a csíkokat, így sokkal könyebb vele dolgozni a későbbiekben, és nagyon ritkán törik így el a hajlításkor a káva anyaga.
A csíkokat áztassuk be vízbe legalább 30-60 percre. De ha esetleg több órára is vízben hagyjuk akkor sem lesz probléma. Mindig természetes vizet javaslok (Tó, patak, folyó, kút...stb) Mesterséges csapvizet, a hagyomány miatt nem használok, és nem is javaslom. Természetesen nem lesz baja a fának a csapviztől sem, csaj javasolni nem szoktam használatát :-) |
 |
30-60 perc elteltével vegyük ki a vízből a csíkokat, és óvatossan a combunkat segédeszközként használva hajlítsuk meg rajta, pontosabban "törjük meg" a csíkot. ÓVATOSSAN!
A "megtörést" ne szószerint értsd, hanem érzéssel csináld. Ne törjön el a fa. Viszont a hajlított alak már nagyjából maradjon meg. |
 |
Ezután a meghajlított fákat kifogjuk szárítani. A szárítást, meghajlított állapotában végezzük.
Én személy szerint egy kb 40 cm átmérőjű vas hordóba helyezem a csíkokat és hagyom őket legalább 1-2 napig száradni. (Időjárás függő). A lényeg, hogy teljesen kiszáradjon.
|
 |
Teljes kiszáradás után 2 réteget összeragasztok. Elősször a káva végles külső és a középső rétege kerül ragasztásra. Palmatex fa ragasztó tökéletes, és simán beszerezhető barkács boltokban.
3 rétegű káva ragasztáskor a csíkok végei, kb. 120 fokos szögben helyezkedjenek el.
A ragasztót egyenletesen vigyük fel a fára, és párhuzamszorítóval rögzítsük. Ajánlatos legalább 20-30 db párhuzamszorítót beszerezni. De ha mégtöbb van az mégjobb. A párhuzamszorítókat kb. 5-6 centiméterenként kell elhelyezni a ragasztandó helyeken. Vagyis úgy hogy a rétegek ne legyen puposak.
Ha nincs legalább 40-50 db párhuzamszorítód, akkor csak többszöri nekifutással lehet a káva egész kerületét körbe ragasztani. Ez nem probléma. A ragasztás végén látni fogjuk, hogy második réteg fa csík(végén középső réteg) végéből mennyit kell levágnunk. |
 |
Miután összeragasztottuk a két réteget és azt hagytuk kiszáradni, a harmadik legbelső réteget is ragasszuk fel. A rögzítést szintén párhuzamszorítókkal végezzük. A ragasztás végén látni fogjuk, hogy legbelső réteg fából mennyi felesleg marad ki. Ezt vágjuk le. Hagyjuk kiszáradni teljesen a kávát. |
 |
Ha fix Y fogót szeretnél a dobba rakni, akkor azt ennél a lépésnél kell megtenned. Én többnyire akácfát használok, de más egyébb is megfelelő. A fogónak való gallyat miután levágtad, a kérgét húzd le és hagyni kell legalább 2-3-4 nap kiszáradni. Mert száradás folyamán az ág összhúzódhat akár 1-2 centit is. |
 |
Vágd méretre az ágat, és minden ágát 1-1 db süllyesztett fejű facsavarral rögzíts. |
 |
Ha nem fix Y fogót szeretnél, lehetőség van lengő fogóra is. Ami lehet akár Y vagy egyenlőszárú kereszt alakú is. Ez esetben a felbőrözés után kell a fogót belehelyezned. |
 |
A kávát nézd meg, hogy a rétegek mennyire esnek egymásra és ha szükséges csiszold őket síkba. |
 |
A kávának arra az oldalára ahová a bőrt helyezed fel (ütőfelület felőli oldal), csiszold le kb. 45 fokban, úgy hogy a bőr a kávára majd kb. 3-4 mm vastag felületen érintkezzen csak. |
 |
Most ismét egy fontos lépés következik. A felbőrözés.
Én kecskebőrt használok, nekem ezt hozta a legcsodálatosabb hangzást. Ezenkívül még szarvasbőrt és lóbőrt is használtak, de nem javaslom senkinek, mert némelyik olyan vastag lehet, hogy a dobnak semmi hangja nem lesz. Kecskebőr könnyen beszerezhető. Ja és a bőr cserzetlen legyen és természetesen szőrtelen.
Bőr csak nedvesen kezelhető. Ezért áztassuk be kb. 1 órára lehetőleg természetes vízbe. (Patak, folyó, tó kút...stb). Ennek hatására a bőr megpuhul és könnyen tudunk vele bánni. Terítsük ki sík felületre, és helyezzük rá a kávát. A dob ütőfelületén általában látható az állat gerincvonala. Elhelyezésnél figyelj rá, hogy gerincvonal a dobon függőlegesen helyezkedjen el. Tehát majd amikor használod a dobot, ne vízszintesen virítson a gerincvonal :-) Hanem függőlegesen! |
 |
Nagyjából terítsd rá a bőrt és éles szikével vágd le a felesleget. Hagyj legalább 5 cm ráhagyást. Később majd levágod :-) A bőr legyen nagyon laza! Elsem hinnéd, hogy mennyit fog majd összehúzódni a kiszáradás folyamán. Összesen kb. 1-1.5 cm-t simán összehúzódik. Szóval legyen ráhagyás, mert kiszáradás után túl feszes bőr esetén képes a kávát is összeroppantani! |
 |
Krómozott rajzszegekkel elősször rögzítsd a bőrt 4 helyen, egymással szemben, majd ezután folyamatosan felezd le a távolságokat és igazítva rögzítsd a bőrt. Addig felezd a távolságokat amíg kb. 4-5 cm-ként lesznek a rajzszegek.
Ha készen vagy a "szegeléssel", akkor hagyd a dobot kiszáradni. Nyáron jó időben kb. 1-2 óra alatt a napon kiszárad. Télen hűvös szobában akár 1 nap is szükséges a teljes száradáshoz.
Teljes kiszáradás után ha megfelelőnek találod a bőr feszességét, akkor a rajzszegeknél ráhagyott néhány centiméteres ráhagyást szikével óvatosan vágd le. Általában ennél a műveletnél én beáztatom a bőrt ismét, és nedves állapotában vágom a bőrt. |
 |
|